Kívánjuk, hogy Taliándörögdön is tisztább legyen a levegő!

Mindig jó érzés átélni, ha az ország másik, távoli pontjáról találkozunk olyanokkal, akik nem csak panaszkodnak, tenni akarnak, hanem tesznek is a változás és a szebb jövő érdekében. Az alábbi levél kapcsán szívből kívánunk sok sikert a szennyezett levegő elleni küzdelemhez és a szemléletformáláshoz taliándörögdi sorstársainknak és megtiszteltetve érezzük magunkat, hogy plakátunk és szórólapunk felhasználásra kerül a jó közös cél érdekében! Reméljük ez a fajta civil összefogás további településeknek is erőd adhat, hogy csatlakozzanak szemléletformáló kampányunkhoz!

Tisztelt Civil Verőceiek!

Taliándörögdön is ugyanazon problémákkal élünk, mint amit Önök Verőcén megtapasztaltak és megelégeltek.
Több éves értetlenkedés, elkeseredés és bosszankodás után bennünk idén erősödött meg ezügyben a tenniakarás.
Nagyon megörültünk az Önök által indított kampánynak és a közzétett, alapos, közérthető, lényegretörő és meggyőző anyagaiknak.

Ezúton jelezzük, hogy az Önök által készített, magas szinvonalú szórólapot településünkön a tájékoztatásra felhasználjuk.
A plakátot is szívesen felhasználnánk, ha van rá lehetőség, akkor szeretnénk esetleg szerkeszthető formában elkérni, hogy a településünkre szabhassuk.

Településünk egy Veszprém megyei 700 fős zsákfalu, a mélyszegénység nem jellemző, így szociális okok csak kis mértékben járulhatnak hozzá a szemétégető tevékenységhez. Ennek okán egyenlőre bízunk a több fórumon történő tájékoztatás sikerében (plakát, szórólap, falugyűlés, nőegylet, nyugdíjas- és ifjúsági klub, iskolai, óvodai programok).

Segítségüket előre a megköszönve üdvözlettel:

Nyúl Katalin és Vadas Ádám
geológus, hidrogeológus